Kissne Sagi Anita

Szervusz!

A nevem Sági Anita.

Óvónéni voltam sokáig, nagyon szeretem a gyerekeket. Imádok velük együtt lenni, beszélgetni, bohóckodni, játszani és nevetni.

A gyerekek mellett egyre jobban kedvelem a webdesign-nal, webgrafikával való foglalatoskodást is.

Az itt látható feladatlapok és játékok azért készültek, hogy a gyerekek kedvük szerint használhassák azokat. 

Ha vásárolsz egy játékcsomagot, azt javaslom készíts el belőle pár oldalt és tedd oda kisgyermeked asztalkájára, polcára. Ha érdeklődik iránta, mutasd meg neki, hogyan játszhat vele (ehhez minden esetben írásos útmutatót is kapsz), és próbáljátok ki együtt a feladatokat!

A kis ovisoknak még nagyon nagy szükségük van a mozgásra, játékra, mesére, ez mellé beilleszthettek érdeklődésük szerint nyomtatható játékokat, feladatlapokat is – de ez soha ne legyen erőltetés, hiszen az ismeretek nagy részét még valódi cselekvések, tapasztalatok során szerzik. Nagycsoport második felében már jó, ha rendszeresen előkerülnek a papír-ceruza alapú feladatok, hiszen első osztályban ez már a mindennapok része lesz.

 

Jó játékot, kellemes közös időtöltést kívánok!

 

Bármilyen kérdés esetén írhatsz erre a címre: info@jatsszunk-egyutt.hu

 

Kérdésedet itt is felteheted: