Sale! Vidd az összeset!
Vidd az összeset!
Kinek lehet szüksége az összes, itt megvásárolható, letölthető ovis játékcsomagra? A gyakorlat alapján elsősorban az óvónéniknek, tanító néniknek (mivel 1. osztályban is remekül használhatók a feladatok), gyermekfoglalkozásokat tartó szakembereknek és mindazon lelkes szülőnek, akik fontosnak tartják kisgyermekük képességfejlesztését és szívesen tesznek is érte. Miben tud segíteni egy letölthető, bármikor és bármennyiszer kinyomtatható, ovisoknak szóló játékgyűjtemény?
  • Egy-egy játékcsomag sokféle játékot, feladatot tartalmaz, így nem unalmas a gyerekek számára
  • A színes oldalakat laminálhatod nyomtatás után, így a filccel ráírt vonalak könnyedén letörölhetők róla – így aztán végtelen sokszor felhasználhatod, nem kell újra- és újra kinyomtatni.
  • De ha véletlenül elveszik, vagy szeretnél belőle még egyet, csak nyomtasd ki újra!
  • Akár a kistestvérnek is félreteheted, hiszen a számítógépen évekig biztonságban tudhatod: nem szakad el, nem telik be, mint a foglalkoztató füzetek – és ha véletlenül mégis eltűnik a számítógépről, bármikor elküldöm újra!
  • Az oldalak elkészítéséről és használatáról részletes útmutatót kapsz. A kinyomtatható oldalakat, és a leírást azok használatáról egy linkre kattintva érheted el, amit vásárlás után küldök el részedre.
  • Minden oldal PDF formátumban készül el, ami garantálja azok megfelelő minőségét a küldés során is.
Miért bízhatsz benne, hogy megfelelő segítség lesz a számodra?
  • Mert tudatos tervezés rejlik a játékok, feladatok mögött.
  • Az óvodás korú gyerekek képességeihez, életkorához maximálisan igazodnak, hiszen...
  • óvónői szakértő szemmel készültek.
  • Igazából kipróbált ötletek, mert több éven teszteltem őket valódi ovis csoportokban.
  • Alkalmasak arra is, hogy egy időre lekössék a gyerekeket, hiszen a legtöbben egyedül is jól elboldogulnak velük (persze ezt nem az első alkalomra értem)
Ha még mindig kétségeid vannak, próbáld ki, töltsd le az ingyenes oldalakat ide kattintva! Ha pedig úgy döntöttél, hogy rendszeresen: télen-nyáron, kiscsoportos kortól - nagycsoportos korig szeretnéd használni a letölthető ovis feladatokat,

válaszd ezt a legkedvezőbb ajánlatot, amivel 7 játékcsomagot ingyen kapsz meg,

így összesen 10430 Ft-ot spórolsz meg!

Ráadásul egy bónusz ajándék játékcsomag ( Angry Birds)

és 18 gyurmázós oldal is a tiéd lehet!

Töltsd le és olvasd el ajánlatot ide kattintva!

32,810 Ft 29,900 Ft Kosárba rakom
Őszi játékcsomagok
Őszi játékcsomagok
Vásárold meg az összes ősszel kapcsolatos letölthető ovis játékcsomagot most kedvezményes áron! Mit tartalmaz ez az ajánlat? Őszi gyümölcsök játékcsomag nagycsoportosoknak 21 oldal - nézd meg részletesebben itt! Őszi gyümölcsök játékcsomag középsősöknek 18 oldal - tudj meg róla többet itt! Őszi gyümölcsök játékcsomag kiscsoportosoknak 17 oldal - kattints ide a részletekért! Őszi falevelek játékcsomag 23 oldal - nézd meg a részleteket itt! Halloween játékcsomag 20 oldal - Olvass róla többet itt! Márton napi játékcsomag 20 oldal - Tudj meg erről többet itt! A 6 letölthető, otthon nyomtatható játékcsomag összesen 119 oldalt tartalmaz.

ajándékba pedig megkapod a

Magyaros motívumok játékcsomagot és 18 gyurmázós oldalt  is!

Nézd meg, miben tud neked segíteni egy nyomtatható játékcsomag!

7,990 Ft Kosárba rakom
Sale! Kiscsoportosoknak kedvezményesen
Kiscsoportosoknak kedvezményesen
Ha tetszenek a nyomtatható ovis feladatok és játékok, vásárold meg együtt kedvezményesen az összes kiscsoportosoknak szóló játékcsomagot! Mit találsz benne? Ovis lettem játékcsomag, erről itt olvashatsz részletesebben. Őszi gyümölcsök játékcsomag 3-4 éveseknek szóló változata, erről itt tudhatsz meg többet. Ismerd meg a színeket! játékcsomag - itt olvashatod el, milyen játékokat tudsz elkészíteni a segítségével. Ismerd meg a formákat! játékcsomag Bohócos játékcsomag - ennek részleteit itt találod. Kis kertészek játékcsomag - kiscsoportosoknak szóló változata, erről itt olvashatsz. Ha mind a hat - kicsiknek szóló - játékcsomagot egyszerre megvásárolod, akkor 7990 Ft helyett csak 6490 Ft-ba kerül, így 1500 Ft-ot spórolhatsz meg. Ráadásul ajándékba megkapod a Magyaros motívumok játékcsomagot és 18 gyurmázós oldalt is! Itt találsz segítséget a vásárláshoz. Olvasd el, miben tud neked segíteni egy letölthető, otthon kinyomtatható ovis játékcsomag.
7,990 Ft 6,490 Ft Kosárba rakom
Advent – Mikulás – Betlehem
Advent – Mikulás – Betlehem
Ha egyszerre megvásárolod az Adventi, a Mikulás és a Betlehemi játékcsomagot, akkor ajándékba megkapod a nyomtatható Betlehemi bábokat, melyek segítségével egyszerűen, újra és újra elmesélve, eljátszva életre kelthetitek a betlehemi történetet. Nézd meg, hogyan készíthetsz egyszerűen játékokkal, élményekkel teli adventi naptárat az adventi játékcsomag oldalai segítségével! Nézd meg, mi mindent találsz a Mikulás játékcsomagban ide kattintva! Itt pedig a Betlehemi történethez kapcsolódó játékos ovis feladatokat találsz: Betlehemi játékcsomag
3,870 Ft Kosárba rakom
Kis kertészek – kiscsoport
Kis kertészek – kiscsoport
A kiscsoportosoknak szóló, zöldségekkel kapcsolatos nyomtatható oldalak segítségével olyan játékokat készíthettek, amelyek maximálisan megfelelnek a 3 éves korosztály számára. A játékcsomag feladati során kiválogatjuk a kerti szerszámokat, megnézzük, kinek termett nagyobb, hosszabb, több ...zöldség a kertjében, összehasonlítjuk a feldarabolt és az egész zöldségeket és puzzle kártyák segítségével megpróbáljuk összeállítani őket. A dominó játék a zöldségfélék megnevezésére alkalmas és az ezzel való játék során fejlődik a vizuális észlelés is. Olvass a játékcsomagban található játékokról, feladatokról még többet ebben a bejegyzésben. Ez a játékcsomag letölthető PDF fájlokat tartalmaz, melyeket otthon tudsz kinyomtatni. Nézd meg az 5-6 éves korosztálynak szóló változatot is ide kattintva! Szeretnéd megvásárolni a játékcsomagokat kedvezőbb áron? Nézd meg ezt az ajánlatot!
1,490 Ft Kosárba rakom
Bohócos játékcsomag
Bohócos játékcsomag
A Bohócos játékcsomag segítségével a kisebbek is játszhatnak, ügyesedhetnek, mert a nyomtatható oldalakból többféle játékmappát is készíthettek. A játékmappa jó választás a kisebb gyerekeknek is, akik még nem kezelik megfelelő biztonsággal a ceruzát. Ezeknél a játékoknál ugyanis nem kell összekötni, kiszínezni, bekarikázni semmit, hanem a kivágott kis képeket kell elhelyezni a megadott szempontok szerint az alaplapon. A játékmappáról többet tudhatsz meg ide kattintva!  A Bohócos játékcsomag játékai segítik az alakészlelés fejlődését, a színek, formák és a mennyiségek egyeztetését. Olvass róla részletesebben ide kattintva! Ajánlott korosztály: kis- és középső csoport. Ez a játékcsomag 28 nyomtatható oldalt tartalmaz PDF formátumban, amit otthon tudsz kinyomtatni. Az oldalak letöltési linkjét a vásárlás után e-mailben fogod megkapni a számlával együtt. Most kedvező áron megvásárolhatod az összes téli játékcsomagot! Nézd meg itt az ajánlatot! Olvasd el, miben tud neked segíteni egy letölthető, otthon kinyomtatható ovis játékcsomag. Információkat a vásárlásról és a fizetésről itt olvashatsz.
1,490 Ft Kosárba rakom
Szilveszteri buli csomag
Szilveszteri buli csomag
Ha gyerekekkel együtt várjátok a szilvesztert, sok-sok ötletet kell bevetnetek, hogy kicsik és nagyok is jól szórakozzanak. A szilveszteri buli csomagban nem csak játéktipp kártyákat és év végi beszélgetős ötleteket találtok, hanem egyszerűen elkészíthető, nyomtatható dekorációt is. A buli csomag nyomtatható PDF oldalakat tartalmaz, amelyeket otthon tudsz kinyomtatni. Amit megtalálsz benne:
  • "Boldog új évet! 2018 " girland
  • BÚÉK 2018 felirat
  • "Nyisd ki..." címkék a délután 5 - éjfélig tartó játéktippekhez
  • Nyomtatható órák, melyek délután 5 - éjfélig mutatják az idő múlását.
  • Játéktipp- és beszélgetés tipp kártyák, hogy ne kelljen törni a fejedet a programon.
  • Nyomtatható koronák a buli hangulathoz
  • Könyvjelzők jókívánsággal, amit ajándékba is adhattok.
Olvasd el és nézd meg részletesen, mire is tudod használni ezt a buli csomagot ide kattintva! Most kedvező áron megvásárolhatod az összes téli játékcsomagot! Nézd meg itt az ajánlatot! Olvasd el, miben tud neked segíteni egy letölthető, otthon kinyomtatható ovis játékcsomag. Információkat a vásárlásról és a fizetésről itt olvashatsz.
1,490 Ft Kosárba rakom
Betlehemi bábok
Betlehemi bábok
Ha szeretnéd megismertetni kisgyermekeddel a kis Jézus születésének történetét, készítsétek el közösen a szereplőket ábrázoló bábokat! Ebben a játékcsomagban színesen nyomtatható, valamint kiszínezhető bábokat is találsz. A kúpos bábok mellett egyszerű, hurkapálcikára ragasztható síkbábokat is találsz, valamint 20 db nyomtatható ajándékkísérőt. A bábozáshoz hátteret is nyomtathatsz, vagy akár színezőként is használhatjátok a betlehemi történet jeleneteit. Ez a játékcsomag 23 letölthető PDF oldalt tartalmaz, melyeket otthon tudsz kinyomtatni. Most kedvező áron megvásárolhatod az összes téli játékcsomagot! Nézd meg itt az ajánlatot! Olvasd el, miben tud neked segíteni egy letölthető, otthon kinyomtatható ovis játékcsomag. Információkat a vásárlásról és a fizetésről itt olvashatsz.    
1,490 Ft Kosárba rakom
Mikulás – játékok, bábok
Mikulás – játékok, bábok
A játékcsomag játékai elsősorban a 3-4 éves korosztálynak szólnak, de a nyomtatható oldalak segítségével elkészíthető ujjbábok és pálcikára ragasztható síkbábok a nagyobbaknak is jó szórakozást nyújtanak. Az egyszerűen nyomtatható Mikulás, rénszarvas, manó figurák és a háttérként szolgáló házikók, fenyőfák segítségével berendezhettek egy mesebeli téli helyszínt, ahol eljátszhatjátok az általatok elképzelt történetet! Ez a játékcsomag letölthető PDF oldalakat tartalmaz, amelyeket otthon tudsz kinyomtatni. Olvass róla részletesebben ide kattintva! Ha szeretnéd kedvezőbb áron megvásárolni a játékcsomagokat, nézd meg a kedvezményes vásárlás lehetőségét! Itt találsz segítséget a vásárláshoz. Olvasd el, miben tud neked segíteni egy letölthető, otthon kinyomtatható ovis játékcsomag.
1,490 Ft Kosárba rakom
Adventi naptár és játékok
Adventi naptár és játékok
Ebben a nyomtatható oldalakat tartalmazó csomagban megtalálsz mindent, ami egy gyerekek számára készült adventi naptár elkészítéséhez szükséges. A 24 db kör alakú számozott címke segítségével a részletes elkészítési útmutató alapján könnyedén készíthetsz adventi naptárat. Hogy minden napra jusson valamilyen kis élmény, 24 adventi kártyát is találsz a csomagban, amelyeken kész ötletek szerepelnek a közös időtöltéshez. Természetesen játék nélkül sem maradnak a gyerekek, számukra 9 oldalnyi nyomtatható feladatot találsz a letölthető oldalak között. Üres és feliratos ajándékkísérők is tartoznak a csomaghoz. Ezek az oldalak letölthető PDF fájlokat tartalmaznak, amelyeket otthon tudsz kinyomtatni - akár jövőre is! Szeretnéd kedvezőbb áron megvásárolni a játékcsomagokat? Akkor nézd meg a kedvezményes vásárlás lehetőségét! Itt találsz segítséget a vásárláshoz. Olvasd el, miben tud neked segíteni egy letölthető, otthon kinyomtatható ovis játékcsomag.  
1,490 Ft Kosárba rakom
Ismerd meg a színeket!
Ismerd meg a színeket!
Kiscsoportban még nem minden kisgyerek ismeri pontosan a színeket,  de sok-sok játék során, egyre többször megnevezve, megfigyelve azokat észrevétlenül rögzülhetnek ezek az ismeretek. Mivel a 3 évesek számára a színezés még általában nehezen megy, a játékcsomagban található játékok során rakosgatni, számolgatni, válogatni kell a sok színes képet. Olvass a játékokról részletesebben ide kattintva! Ez a játékcsomag letölthető PDF oldalakat tartalmaz, amelyeket otthon tudsz kinyomtatni. Ha szeretnéd kedvezőbb áron megvásárolni ezt a játékcsomagot, nézd meg a kiscsoportosoknak szóló ajánlatot! Itt találsz segítséget a vásárláshoz. Olvasd el, miben tud neked segíteni egy letölthető, otthon kinyomtatható ovis játékcsomag.
1,490 Ft Kosárba rakom
Ismerd meg a formákat!
Ismerd meg a formákat!
A bennünket körülvevő dolgokat elsősorban aszerint ismerjük fel, milyen a formájuk, színük, méretük, vagyis vizuális észlelés útján. Annak érdekében, hogy ez a felismerés helyes legyen, pontosan kell megfigyelnünk a tárgyakat és észlelnünk azok jellemző jegyeit. A kisóvodások még nem tudják megkülönböztetni teljes biztonsággal az eltérő formákat, főleg akkor, ha azok ugyanolyan színűek, méretűek. Sok-sok játék, mozgás során megtapasztalják az egyes formák közötti eltéréseket és egyre többször veszik észre a környezetünkben is azokat.Az óvodás évek alatt fontos, hogy kialakuljon a biztos alakészlelésük, felismerjék az egyes formákat eltérő körülmények között is: például ha egy kör más színű, vagy méretű, esetleg szemet és szájat rajzolunk a belsejébe, akkor is kör. Iskolába lépve a betűelemek felismeréséhez nélkülözhetetlen lesz a pontos alakészlelés. Ekkor már nem csak felismerni, hanem lemásolni is tudniuk kell a betűket. Ebben a játékcsomagban olyan feladatokat, játékokat találsz, amelyek a különböző formák felismerését segítik. Ez a játékcsomag 23 letölthető PDF oldalt tartalmaz, amelyeket otthon tudsz kinyomtatni. Ha szeretnéd kezdvezőbb áron megvásárolni az összes kiscsoportos játékcsomagot, akkor nézd meg ezt az ajánlatot! Itt találsz segítséget a vásárláshoz. Olvasd el, miben tud neked segíteni egy letölthető, otthon kinyomtatható ovis játékcsomag.  
1,490 Ft Kosárba rakom